Henryk Sienkiewicz: Quo vadis
Félek. Félek, mikor arra próbálok választ találni, van-e jogom az igazi, nagy műveket "kritizálni". Van-e jogom érteni őket? Vagy csak arra vagyok ítélve, hogy olvassam őket, és legyek hálás, amiért ezt is megtehettem.
Tartok tőle, hogy sosem fogok kibékülni magammal ezen a téren. Így hát némi bizonytalan lelkiismeret-furdalással nekilátok.
Drága számomra ez a könyv, és azt hiszem, végérvényesen sikerült belebolondítnia a klasszikus szépirodalomba. Amit soha nem tudok eléggé megköszönnyi neki.
Egy másik, vallásos témájú könyvvel (egy törpekisregénnyel) együtt olvastam, ami igen érdekes élmény volt. A végkifejletek közt például a létező legnagyobb különbség volt felfedezhető. Ezt sem tudom kellő mértékben megbecsülni. Így volt tökéletes Az Élmény. Míg a Csibi nevű... dolog, aminek később esetleg szentelek egy bejegyzést, elmondhatatlanul dühítő módon zárult, a Quo vadis tökéletes volt. Azt hiszem. Leszámítva egy-két dolgot.
1. Petronius. Talán ez fájt a legjobban. Sok szereplő halálán sírtam az utóbbi időben (más könyveknél, természetesen), de ez volt a legrosszabb. Petronius karaktere eleve olyan egyedi és utánozhatatlan volt, hogy az összes hasonló jellemet csak hótgyenge másolatnak érezheted. De a hely nem elég a szívmegszakadás részletezéséhez, így tovább kell lépnünk.
2. A kereszténység. Sajnálom, ha valakit felbosszantok ezzel. Persze, sokat tárgyalt téma, meg minden, de most nem a "Biblia hazugságairól", meg "tudományos megcáfolásokról" akarok írni. Szigorúan a kereszténységről, mint könyvtéma. Komolyan nem tűnt még fel senkinek, hogy Istenben hinni annyit tesz, mint akarat és tudat nélküli zombirobottá válni...? A vallás kiszívja belőled az életet. Eltűnnek az önálló gondolataid, és kizárólag az - ebben a szerepben mindennél nyálasabb - szeretetnek titulált érzést tudod felfogni. Ja, és hirtelen ellenállhatatlan késztetés tör rád, hogy minden szembejövőt meg kell térítened.
Legalábbis ez történik az adott történet szereplőivel, ha a könyvben megjelenik a vallás. Merje valaki letagadni, hogy ez nem idegesítő. Hát nem ráznád meg szívesen ezeket az embereket? Most élnek a Földön, most kell érezniük, értékelniük a szép dolgokat. Az élet nem a halálra való várakozásról szól... A kereszténység pocsék üzenet a könyvekben.
Mindezek mellett a könyv igazán megható. (Már ellőttem egy csomó melléknevet, sablonosat meg be nem illesztek ide.) Lygia a jelenlegi kedvencem, ami a női főszereplőket illeti. Róma égését a következő módon olvastam az iskolában: kezemben a nyitott könyv; a lábam remeg; időnként dühösen felpillantok a mellettem ülőre, és kifakadok; Néró kegyetlenségével kelek és fekszem, ezt ecsetelm minden gyanútlannak, aki beszélgetést akar kezdeményezni velem.
Szóval, érdekes volt, a környezetem számára is :3 De túl vannak rajta^^